română  |  english
Sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozók

A sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozók az erdélyi népi kultúra egyik végvárának szerepét töltik be. Szerepük kettős: egyrészt felbecsülhetetlen értékű folklóranyag gyűjtésére nyújtanak lehetőséget amatőr és hivatásos gyűjtőknek egyaránt, megörökítve s egyszersmind életben tartva a tánc és zeneanyagok élő átadását különböző nemzedékek között. Találkozások alkalmát biztosítják szakemberek, adatközlők és egyszerű emberek között, ezáltal mintegy a népi kultúra követének szerepét töltve be, programjaik által megismertetve, megszerettetve hagyományos népi műveltségünket, folklórkincseinket városunk polgáraival és vendégeivel. Mindenki számára nyitott programjai révén a találkozók elsősorban a város polgáraihoz szólnak, de számos meghívottjai, vendégei által a kapcsolatteremtésnek is kedvez.

A Népzene és Néptánc Találkozó gyereknek szóló rendezvényei nevelő szerepet töltenek be, ráadásul a kicsik úgy sajátíthatják el a kultúránkra jellemző, az identitásunkat meghatározó népi kultúra elemeit, alapjait, hogy annak egy pillanata sem teher számukra, hiszen játszva ismerkednek népünk szellemi, tárgyi értékeivel.
A szervezők szeretnék elérni, hogy a szakmai színvonal emelése mellett, az eddig is nagy sikernek örvendő rendezvénysorozat, nemcsak egyes egyéneket, de a társadalom legfontosabb egységének egészét, a családot érintő eseménnyé váljon.


XXI. Népzene- és néptánctalálkozó >>>


XX. Jubileumi Népzene- és néptánctalálkozó
Sepsiszentgyörgy, 2008 november 7 -8 - 9
>>>

"Magas hegyről foly le a víz..." - XIX. Népzene- és néptánctalálkozó >>>

XVIII. Népzene- és néptánctalálkozó >>>

XVII. Népzene- és néptánctalálkozó >>>

Vásárokról vásárokra Népzene- és néptánctalálkozó 2004. >>>

Spectaculum Összművészeti Fesztivál XV. Népzene- és néptánctalálkozó, Sepsiszentgyörgy 2003 >>>

XIV. Népzene- és néptánctalálkozó, 2002. >>>

Sorsfordulók, Népzene- és néptánctalálkozó, 2001 >>>
© Háromszék Táncegyüttes, 2005. webdesign:   void art