română  |  english

A Háromszék Táncegyüttes nemcsak előadásai által, a színpadról népszerűsíti a néptáncot, hanem alkalomadtán szó szerint az emberek közé, a tömegbe is elviszi a magyar táncokat. A 2001-2002-es évadtól a Háromszék Táncegyüttes, a Lajtha László Alapítvány és a Városi Művelődési Ház összefogásával újraindult Sepsiszentgyörgyön a táncház. Helyszíne a Városi Művelődési Ház nagyterme. Táncházainkat rendszeresen, minden szerdán tartjuk, ha ettől eltér a program, azt honlapunkon és a helyi sajtóban is jelezzük.

A szervezők és a házigazda-táncoktatók nem csak haladóknak szánják e tevékenységet, hanem azon fiatalok számára, akik esetleg még nem is voltak táncházban. Egy-egy jellegzetesen összefonódott dallam- és mozdulatsor több annál, mint aminek első ránézésre látszik, hiszen emberöltők vígságának és bánatának a tapasztalata rakódott le benne és tisztította-egyszerűsítette. Táncainkban, táncházainkban nem csak egymás kezét fogjuk, hanem fogjuk a kezeit nagyapáinknak-nagyanyáinknak, az előttünk járóknak és az utánunk jövőknek is.

Évközben a Háromszék Táncegyüttes Zenekara és a Folker Együttes zenél. A tanult táncanyaggal összhangban a jelesnapokhoz és a városünnephez igazodva nagyobb táncházakat rendezünk, ahol meghívott hagyományőrző illetve táncházi zenekarok húzzák a talpalávalót. Az évek során számtalan visszatérő vendégünk volt többek között az Üsztürü zenekar Budapestről, a Tücskök zenekar a Gyimesekből, a Palatkai zenekar a Mezőségről, Pali Marci és zenekara Székről, a Szászcsávási Cigány Zenekar stb.

A Szent György napok évek óta kitűnő alkalmat nyújt arra, hogy a város polgárai az ünnep három napja alatt a teljes erdélyi néptánc-világot bebarangolhassák a táncosok segítségével. A városnapok szellemében a néptánc és a népzene is kikerül a közterekre, pontosabban a Vásári Színpadra. A központi parkban bemutatott táncokat azonnal meg is tanulhatják az érdeklődők. Ilyenkor a Lajtha László Stúdióteremben tartott táncházakban találkoznak a régi és új táncházasok.

A 2009/2010-es táncházi évadban küküllőmenti és vajdaszentiványi táncokat oktatunk, a házigazda Hunor és Marcsi. Évadnyitó táncház a Lajtha László Stúdióteremben szeptember 26-án szombat este 8 órától, meghívott a Harmadik zenekar Szamosújvárról.

Általában a táncházat minden szerdán este 8-tól éjjel 1 óráig tartjuk a Városi Művelődési Házban. 8-tól 9-ig tanítás van ( évadkezdéstől decemberig küküllőmenti januártól évadzárásig vajdaszentiványi ).

Ezúton mondunk köszönetet a támogatóknak, zenészeknek, oktatóknak, szervezőknek és minden résztvevőnek hogy ki-ki a maga ereje és tehetsége szerint támogatja a sepsiszentgyörgyi táncházat.

© Háromszék Táncegyüttes, 2005. webdesign:   void art